Dr. Németh Ildikó Dr. Németh Ildikó

Dr. Németh Ildikó

Reumatológus

1968-ban Zalaegerszegen született. Általános és középiskolai tanulmányait is itt végezte. 1987-ban a zalaegerszegi Zrínyi Miklós gimnáziumban érettségizett, 1988-ban pedig felvételt nyert a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karra, ahol 1994-ben szerezett diplomát. 

Először háziorvos rezidensként dolgozott Pécsett, majd 2001-ben háziorvosi szakvizsgát tett. Ekkor már Dombóváron élt, 2001 decemberétől a Dombóvári Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs osztályán dolgozott.

2005-ben reumatológiai, 2007-ben mozgásszervi rehabilitációs szakvizsgát tett. Tudását és tapasztalatát főként a Dombóvári Kórházban, illetve a szakvizsga felkészülések során a Harkányi Gyógyfürdőkórházban, valamint az Országos Rehabilitációs Intézet különböző osztályain szerezte.

2018 szeptemberétől az Intenzív Rehabilitációs osztály osztályvezető főorvosa. Az osztályon folyó betegellátás mellett a Rendelőintézet Reumatológiai szakrendelésén is rendel. A degeneratív és traumás eredetű mozgásszervi betegségek konzervatív terápiáján túl foglalkozik az egyéb okból –neurológiai, vagy érbetegség miatt- fogyatékossá vált betegek megfelelő segédeszközzel való ellátásával is.